Bemutatkozás
Kezdetek…
2017 márciusában kezdtem el építeni az első digitális vezérlésű terepasztalomat, amit közel 3 évig csinosítgattam. Mára optikai érzékelővel ellátott fényjelzők biztosítják a vasúti átjárót, felső vezeték épült, a vonatok akár kézi, akár telefon vagy tablet, de akár PC-s vezérléssel is tudnak automata üzemben is közlekedni.
A terepasztal építés mellett apránként elkezdtem vonatokat, személy és tehervagonokat is gyűjteni. Eleinte a Német (DB) majd a Magyar (MÁV, Gysev…) vasút járműveivel gazdagítottam a gyűjteményem.
Többfelé megfordultam az országban (Budapest, Szolnok, Hódmezővásárhely, Szentes) különböző vasútmodell kiállításokon, ahol rengeteg ötletet merítettem a kiállított terepasztalokról. Nagyon sokat olvastam az interneten, valamint jó pár videót megnéztem a YouTube-on, illetve beléptem több vasút-modellezéssel foglalkozó Facebook csoportba, ahonnan több taggal azóta már személyes ismeretség is született.
Modellezés…
![Bemutatkozás 1 borito](https://i0.wp.com/shop.vipmodell.hu/wp-content/uploads/2021/11/borito.jpg?resize=810%2C300&ssl=1)
2020 januárjában arra az elhatározásra jutottam, hogy valami egyedit, valami maradandót kellene alkotni. Ekkor jött az ötlet, hogy megépítem a Gádorosi vasútállomást. A munkálatokat előbb tervezés, illetve kutató munka előzte meg. A modulrendszert először számítógépen terveztem meg, az épületek megépítéséhez beszereztem a MÁV levéltárból helyszín és jellegrajzokat, valamint nagyon sok fényképet készítettem és méréseket végeztem az állomáson. A modulrendszert Fremo szabvány szerint építettem, 5db 500mm x 1000mm-es modulból áll, melyek más ebben a szabványban épített modulokkal összeépíthetőek, így akár egy kiállítás alkalmával beépíthető más modellezők modulrendszerébe. A Győri vasútmodellező klub elnökétől már kaptam is meghívást, valamint a Békéscsabai klubbal is beszéltünk már egy esetleges közös kiállítás lehetőségéről.
2021 szeptemberében már kiállítóként vettem részt a „XVII. NEMZETKÖZI VASÚTMODELL KIÁLLÍTÁS ÉS MOZDONYPARÁDÉ”-n, ahol nagyon sok értékes emberrel ismerkedtem meg.
Üzlet…
2021 májusában elindult a webshop, melyet egyéni vállalkozóként üzemeltetek. A kínálatot lehetőségeimhez képest próbálom dinamikusan bővíteni.
A vásárlók többféle fizetési (átutalás, bakkártyás fizetés valamit paypal) valamint szállítási módot (MPL házhozszállítás, MPL postapont valamint MPL csomagautomata) választhatnak. Megrendelést követő munkanapon a csomagot feladom, majd magam is nyomon követem a kézbesítés pillanatáig. Bizonyos termékeknél, ha szükséges szívesen adok támogatást akár telefonon, emailben vagy messengeren keresztül.
Kérdés, észrevétel esetén keressetek / keressenek bátran az alábbi email címen: info@vipmodell.hu, vagy az oldalon keresztül a “Kapcsolat” menüpontban elhelyezett űrlap segítségével!
Vecseri István Péter
V.I.P. Modell